 |
| Adószámunk: 18330388-1-05 Kérjük adója 1%-val támogassa egyesületünket! |
|
|
|
 Berényi Üveges István Elnök | Barlangkutatással középiskolás koromban kezdtem
foglalkozni- bevallom, a "nagy aggteleki felfedezések"
(Béke, Szabadság, Kossuth) hatására.
Részese lehettem az Abaligeti barlang II. oldalágának felfedezésének,
és az Orfű környéki kutatásoknak. Ennek során egyike lehettem a
hazai könnyűbúvár-társadalom első tagjainak.
Egyetemista koromban a mánfai Kőlyuk kutatásában
-mint táborvezető- vettem részt két nyáron is, feltárva a
barlang eddig szifonokkal elzárt részeit.
Az ELTE TTK geológus szakán végeztem 1969-ben, és a
BARANYATERV Geotechnikai Szakosztályánál álltam munkába.
Szakami ismereteimet a BME Építőmérnöki Karán bővítettem,
építőanyagipari és építésföldtani szakmérnöki végzettséget szerezve.
1976 és 1983 között 58 hónapot töltöttem Mongóliában a
Nemzetközi Földtani Expedíció magyar térképező csoportjainak
tagjaként, ahol módom volt földtani térképezést és
nyersanyagkutatást végezni a tajgától a sivatagig.
Hazatérve ismét a tervezőirodánál folytattam gyakorlatot,
majd annak megszűnése után saját Kft. keretein belül
végeztem mérnökgeológiai tevékenységet.
2002 óta a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi
Igazgatóságnál felszín alatti vizek témakörében dolgozom,
ma már a nyugdíj mellett.
Az aggteleki üledékföldtani kutatásokba 2002 őszén kapcsolódtam
be, azóta a "barlangi talajvíz" témakörében több előadásnak
voltam szerzője ill. társzerzője. A témát jelenleg a
Vakrák Egyesület keretein belül vizsgáljuk tovább.
|
 Thury Eszter Titkár |
Természet- és állatbolondként először lovagolni
tanultam meg (1986-tól), majd a KE ÁTK-n (volt PATE ÁTK)
szereztem állattenyésztési szakirányú agrármérnöki diplomát
(2001). Némi szünet után, még egy európai uniós agrármenedzser
szakmérnöki diplomára is szert tettem a SZIE-GTK EuTK-n (2004).
Többszöri, gyakorlati agrár irányú nekifutást követően a
közigazgatásban, az Agrárgazdasági Kutató Intézetben dolgozom.
A barlangok iránti érdeklődés szüleimtől ered, akik
egyetemistaként maguk is több alkalommal jártak az Aggteleki
Nemzeti Park barlangjaiban. Az így örökölt, ám sokáig
lappangó .betegség. végül 2005 tavaszán, az Egyesület
egyik tagjának köszönhetően, kitört rajtam . s azóta sem múlik.
Barlangban elsősorban a kutatások foto-dokumentálásában
való részvétel, esetenként jegyzőkönyv-vezetés a feladatom
valamint a rágcsálnivalóról is nekem kell gondoskodnom.
A felszínen tartózkodva szakértőként és szereplőként egyaránt
részt veszek a filmforgatásokon, s örömmel lovagolok az
Aggteleki Nemzeti Park Hucul Ménesének lovain. Az Egyesület
titkáraként főként a szervezési feladatok, valamint a
francia nyelvű nemzetközi kapcsolattartás tartoznak hozzám.
|
 Berényi Üveges Judit |
Barlangkutatással 2002-ben kezdtem foglalkozni,
néhány Baradla-barlangból származó minta fölötti
konzultáció folyományaként. Miért nem korábban, hiszen kis
korom óta a természetjárás minden formája érdekelt, a
természetföldrajz, főleg a geológia ragadt rám komoly
tanulás nélkül, édesapám révén a "genetikai adottságok" is
megvoltak? Ennek egy oka volt, hogy korábban lett lehetőségem
lovagolni tanulni és lovakkal foglalkozni, amely máig tartó
nagy szerelem maradt.
A természettudományos érdeklődés hatására a Gödöllői Agrártudományi
Egyetemen szereztem környezetgazdálkodási Agrármérnöki és
angol-magyar szakfordítói diplomát, majd maradtam az egyetemen
és Ph.D fokozatot is szereztem. Kutatási témám talajtan volt,
azon belül is a paleotalajok. Fokozatszerzés után a
közigazgatás felé vetődtem, a Környezetvédelmi Minisztérium
Környezeti Elemek Védelmének Főosztályán küzdöttem a
talajvédelemért, majd a Növény- és Talajvédelmi Szolgálathoz
(ma Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) kerültem szintén
talajvédelmi területre.
Az egyesületen belül a tudományos kutatási tevékenység
terelgetése az egyik fő területem, és a lovas programok
(a filmforgatástól az egyszerű csavargásig) aktív
közreműködője vagyok. Az angol nyelven történő nemzetközi
kapcsolattartás tartozik még hozzám.
|
 Berényi Üveges Katalin |
Úgy kezdődött, hogy Gábor megkérdezte:
ráérek-e a következő hétvégén, mert a Baradla térképezéshez
kéne valaki jegyzőkönyvet írni. Éppen akadt időm erre, úgy
éreztem, hozzá tartozik az élethez, hogy a földfelszín
alatti világban is otthon legyen az ember egy kicsit. A
föld alatt az időtlenség vár, a víz és a kövek, amelyek a
amaguk sokkal lassúbb ritmusában, de ugyanúgy az életet és
a változást mutatják.
Írtam a jegyzőkönyveket, tartottam a vakut a fotózásnál,
mindenféle eszközöket cipeltem, különféle mérésekben,
mintavételekben segédkeztem újra és újra visszatérve a barlangokba.
Hiszen barlangkutatásnál nagy szükség van egy kertészmérnökre...
Később felfedeztük az Aggteleki Nemzeti Park hucul ménesét.
Akkor már régóta nem lovagoltam, így kissé félve indultam
neki először a tereplovaglásnak. A régen elsajátított
készségek nem hagytak cserben, azóta is nagy élvezettel
veszek részt ebben is.
|
 Göröcs Dorka |
|
 Vid Gábor |
A barlangok és a barlangkutatás iránti érdeklődésemet
szüleimtől örököltem, akik maguk is üzték ezt a tevékenységet. Eleinte
velük jártam Aggtelekre, amely településen azóta is otthon érzem magam.
Kb. 1989-ben kezdtem önállóan is barlangokba járni,
eleinte csak Aggtelekre,
később máshova is. 1991-ben az alapfokú tanfolyamot a
Meteor egyesületben, majd
1994-ben az MKBT-ben a kutatásvezetői tanfolyamot végeztem el.
2007-ben az MKBT tudományos titkára lettem.
A barlangokon kivül az elektronika és az informatika is érdekelt, így
középiskolai tanulmányaim során az elektronikával kötöttem szorosabb
ismeretséget, majd ezt folytattam a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán,
ahol villamosmérnöki diplomát szereztem. A főiskola után az ELTE-n
kezdtem el dolgozni különböző munkakörökben (rendszergazda,
hálózati főmérnök stb.).
2002-ben kezdtük el a Baradla- és a Béke-barlangok kutatását,
egyetemi ismeretségeken keresztül sikerült egy olyan
kutató csoportot létrehozzunk, amely ütőképesnek bizonyult, később
ebből a csoportból alakult meg az Egyesületünk.
Az Egyesületben
a kutatásvezetői feladatokat kaptam meg. Az én feladatom a kutatás
adminisztratív feltételeinek biztosítása, és a megfelelő
erőforrások megszervezése. Ezen kívül -szintén örökölt hobbyként-
a kutatások dokumentálásához szükséges térképezések, fotó és videó
felvételek készitek. Így a kép- és videótárban (amely
talán elkészül egyszer ha nem leszek lusta megcsinálni), nagyrészt
az én fotóim és videófelvételeim láthatóak.
|
|
Partnereink, támogatóink
|