A Niphargus Barlangkutató és Szabadidősport Egyesületet 2007-ben alapította egy kis csapat mindenre elszánt barlangász. Az alapító tagok egy része ekkor már évek óta végzett (engedéllyel) kutatásokat a Baradla- és Béke-barlangokban. A kutatások előrehaladtával szükségessé vált a kutatók, valamint a rendszeres és alkalmi segéderők hivatalosabb formában történő összeszervezése. A cégbírósági bejegyzésre végül 2007. november 28-án került sor.
Az Egyesület tagjai a névválasztás során olyan személyt vagy élőlényt kerestek, aki vagy ami jól tükrözi az egyesület fő tevékenységét és/vagy helyszínét. Így esett a választás végül az aggteleki vakrákra (Niphargus aggtelekiensis).
Az Egyesület fő tevékenységi köre a barlangkutatás,
annak népszerűsítése, valamint az egyéb természetben űzhető szabadidős tevékenységek (pl. lovaglás) népszerűsítése, érdeklődő fiatalok számára ezen tevékenységek bemutatása.
2009 májusában az MKBT MÉSZ szakosztálya megszünt, úgy
gondoltuk (a korábbi jó együttműködés miatt), hogy a megszerzett
tapasztalatokra alapozva a Szakosztály tevékenységének egy részét az
Egyesület önállóan folytatja.
A felszínen a szabadidősportot elsősorban a lovaglás, a helyszínből adódóan ezen belül is leginkább a tereplovaglás képviseli, az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) Hucul Ménesének lovain.
Kutatásaink eredményeit hazai és nemzetközi konferenciákon tárjuk a szakma képviselői elé. Néhány konferencia a teljesség igénye nélkül:
- Karsztfejlődés Konferencia sorozat Szombathelyen
- Barlangkutatók szakmai találkozói (2006-tól folyamatosan)
- IV. European Speleological Congress, Lans-en-Vercors, Franciaország (2008. augusztus 23-30.)
Az általunk végzett tevékenységek népszerűsítésének jellemző módjai:
- Együttműködés más, hasonló tevékenységi körű egyesületekkel, csoportokkal.
- Fényképfelvételek, videó filmek készítése.
Együttműködés más, hasonló tevékenységi körű egyesületekkel, csoportokkal
Annak megszűnéséig a legfőbb együttműködő partnerünk a Magyar Karszt és Barlangkutató Társaság Mozgás és Élményterápiás Szakosztálya (MKBT M-ÉSZ) volt.
Együttműködésünk keretében tagjaink,
év közben segítőkként rész vettek a MÉSZ által a sérült
fiatalok számára szervezett túrákon a Mátyáshegyi barlangban (Budapest).
2008 nyarán az ANP és az MKBT MÉSZ segítségével a Gyengénlátók
Általános Iskolájának diákjai számára szerveztünk hétvégi
látogatást Jósvafőre. A Baradla-barlang mellett a Béke- és Kossuth-barlangok meglátogatása, felszíni kirándulás, az ANP Hucul Ménesének lovain sétalovaglás, fogatozás szerepelt a gyerekek és kísérőik programján.
2008 év második felében sikerült Uszanov Natasa
segítségével jó partneri kapcsolatot kialakítani a MEOSZ IT-vel
(Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének Ifjúsági
Tagozata). Ennek az együttműködésnek a keretében Egyesületünk tagjai
segítőként részt vesznek a MEOSZ IT rendezvényein, lehetőségeinkhez
mérten ezeken a rendezvényeken is igyekszünk videó filmeket illetve
fényképfelvételeket készíteni.
A MEOSZ IT-vel kialakított gyümölcsöző együttműködés
tette lehetővé, hogy 2009 nyarán a MEOSZ IT-vel közösen egy sikeres
tábort tudtunk szervezni ép és sérült fiatalok számára.
A 2008. évi Lans-en-Vercors-ban (Franciaország)
megrendezett Európai Barlangász Konferencia folyamán megkezdtük a
nemzetközi kapcsolatok kiépítését is. Ennek eredményeként
2010. július 26. ¿ augusztus 2. között francia barlangászokat
láttunk vendégül Jósvaf¿n, rendkívül gazdag barlangos és felszíni
programmal. Következő lépésben 2011. július 31. augusztus 7.
között mi látogatunk el új barátainkhoz a Franche-Comté régióba és a Jura-hegységbe.
Az MKBT 2011. évi tisztújítása során az MKBT
elnökségébe két tagunk került, Göröcs Dorka szervezeti titkárként,
Vid Gábor elnökségi tagként.
Az elmúlt években sikerült az Új
Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesülettel is partneri viszonyt
kialakítani. Például a Gellért-hegy takarítási akcióikra járunk
el önkéntesként.
Fényképfelvételek, videó filmek készítése
Mind a felszíni, mind a felszín alatti
tevékenységünket folyamatosan fotózzuk, elsősorban dokumentálási
céllal. Számos alkalommal videokamera használatára is sor került.
Forgattunk filmet többek között az Aggteleki Nemzeti Park felszíni
értékeiről (2008), s számos alkalommal az ANP Hucul Méneséről.
Az Aggteleki Nemzeti Park felszíni értékekről készült videófilmmel
indultunk 2009-ben a Pusztaszeri Természetfilm fesztiválon.
Egyesületünk tagjai nem csak azokat az
eseményeket, rendezvényeket örökítik meg amelyeket az
Egyesületünk szervez, velünk együttmüködő - "baráti" -
egyesületek, szervezetek rendezvényeire egyre gyakrabban
azért kapunk meghívást, hogy azt dokumentáljuk, fénykép
és videófelvételeket készítsünk.
2011. szeptember 28-30. között a
Plantir Film Alapítvány által a Docuart központban
rendezett "Önkéntesség arcai"
filmfesztiválra neveztük
az Új Akropolisz Egyesülettel közösen készített filmünket a
2011. április 22-én a Föld napján szervezett Gellért-hegy
takarítási akciójukról. A fesztiválon a versenyprogramban
39 film került bemutatásra, ebből a zsűri 3 filmet
fődíjjal és négy filmet -köztük a Gellért-hegyi
akcióról szóló filmünket- elismerő oklevéllel díjazta.